Ennek kapcsán említem meg azt a szép gesztust, melyet Fischer Iván tett az első "fesztiválzenekari" nyugdíjasainak (mert ketten voltunk) Bognár Margitnak és nekem. Az ominózus időpontban, azaz 2007 szeptember 21.-ei MŰPA koncert ráadásaként játszott, Mascagni Parasztbecsület Intermezzoja megszólaltatása előtt behívott a színfalak mögül, és a minket megillető helyre, Margót a hárfa mellé, engem meg a szekund első székére ültetett. Rövid búcsúztató beszéd után elhangzott a mű, s a tapsvihar közepette a kollégák virágcsokrai és ajándékai leptek el. Még most is párás szemmel gondolok e szép napra.

Az1983-ban alakult Fesztiválzenekar 1992-re jutott el oda, hogy hivatalosan egy állandó tagsággal rendelkező zenekarrá lépett elő. Ekkor Fischer Iván, a Fesztiválzenekar megálmodója felkeresett, és meghívott zenekarába, a szekund szólam vezetésére.

Rövid töprengés után, otthagyva első (25 évig tartó) munkahelyemet, elvállaltam.

A magas szinvonal megkövetelése komoly munkára, azaz gyakorlásra késztetett annál is inkább, mert mint szólamvezető nekem is követelnem kellett a felkészültséget a próbákra. Ezért megelőző szólampróbákra volt szükség. Ezek sűrűsége a zeneművek nehézségétől függtek. A társaság fiatal, már más zenekarokon edzett tagokból állt össze, tele energiával, barátságban, jókedvvel.

Az itt eltöltött időben folytatódtak külföldi koncertturnék, Amerikától Japánig, Kínától Dél-Amerikáig és sorolhatnám az észak európaitól a mediterán országokig.

S ezzel a momentummal be is zárult a 40 évig tartó aktív zenei munkásságom, de a zenétől most sem szakadtam el, csak most a másik oldalon ülök.
A nézőtéren.